Ismerj meg!


Történetem
Egész gyermekkoromat a sport és a tánc szeretete hatotta át, klasszikus balettet tanultam és sok éven át teniszeztem. A rekreáció szervezői (főiskolai) és gyógytestnevelői tanári (egyetemi) diplomáimat a Semmelweis Testnevelési és Sporttudományi Egyetemen szereztem.
2007-ben szereztem meg a Pilates oktatói oklevelemet, és azóta is képzem magam, amihez a nemzetközi tapasztalataimat is igénybe veszem, mivel olasz, angol, spanyol nyelvismerettel is rendelkezem. Művelődési házakban, fitness termekben, szállodákban folyamatos óraadó tanárként tevékenykedtem.
2009-ben Magyarországon megjelent a Pilates DVD-m, Test és lélek fejlesztésecímmel, majd 2010-ben megjelent a Pilates gyógytestnevelőkkel című második DVD-m is. 2011-től Pilates workshopokat és Pilates és Gerinctréning oktatói tanfolyamokat vezetek.
2012-ben megjelent a könyvem Test és lélek fejlesztése Pilates gyakorlatokkal címen, ezt követően elkészült a Pilates bajnokokkal című dvd, amelyen világ és Európa bajnok sportolók szerepelnek.
2015-ben Partner Pilates dvd-t készítettünk Hawaii-on, amelyen páros gyakorlatok találhatók angol és magyar nyelven.
Nagy hangsúlyt fektetek az egészséges életmódra és a gyógytestnevelői tapasztalatomat is beépítem a Pilates oktatásába. 2013 -tól aktiv résztvevője voltam a fitness versenyeknek.
Mindig is fontosnak tartottam, hogy az embereknek az életét jobbá tegyem, segíthessek nekik a célok megvalósításában.
A világ különböző pontjain tanítottam és képeztem magam New Zealand, Ausztrália, Panama, Hawaii, Olaszország, és Görögország. Jelenleg online órákat és tanfolyamokat tartok amelyre a világ bármely pontjáról lehet csatlakozni.
Fitness Bajnokság elért eredmények:
WBPF Magyar Bajnokság: 1. helyezett
Trófea Kupa: 1. helyezett és abszolút bajnok
Világkupa: 2. helyezett
Magyar Bajnokság 2. helyezett
Világkupa 2. helyezett
Európa Bajnokság: 3. helyezett
Ausztria Nemzetközi Kupa 3. helyezett
Világbajnokság 6. helyezett
Visszajáró vendégek mondták rólam
"Nelly pilates óráin végre megtaláltam azt, amit már évek óta kerestem : olyan mozgásformat, aminek eredményeképpen nem fáj a hátam, erős és fitt vagyok, a tartasom is javult, és még élvezem is a változatos gyakorlatokat. És még a társaság is szuper! Mindenkinek csak ajánlani tudom! "


Dr.Czeh Ágnes
Nellyben páratlan szakmai felkészültség társul egy nagyon kedves, mosolygós személyiséggel. Nála nincs két egyforma vagy unalmas óra! A pilates gyakorlatok túlsúllyal, bőven a negyedik x fölött, sportolói múlt nélkül is elsajátíthatóak és sikeresen végezhetőek. És közben a gerincünk és az ízületeink is biztonságban vannak!
Dr. Szabó Mónika


Pilates edzésre a feleségem vitt el. Kemény kezdés után hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Nelly egy varázsló. A "mit keresek én itt" gondolatú embert (ez én vagyok) átformálja "ezt én nagyon szeretem, nekem erre szükségem van" gondolkodású emberré. Az órákat áthatja Nelly kedves karizmája. Könnyed a hangulat, nagy a vidámság, de nincs lazulás. A gyakorlatok kemények, nehezek, aminek következményeként remekül érzem magam. A megerőltető edzés után senki sem fáradt, mindenki fel van dobva, mosolyogva beszélgetnek a résztvevők.
Aki ezt kipróbálja, nem tud szabadulni. A Pilates, mint mozgásforma Nelly szakértelmével és személyiségével addiktív kombinációt alkot. Átmozgat minden izmot, bámulatosan fejleszti az egyensúlyérzéket, friss, fiatal embert farag mindenkiből.
Nelly a legmagasabb színvonalat képviseli. Ő ugyanaz a Pilates világában, mint a Pink Floyd a könnyűzenében, Mozart a klasszikus zenében, Csehország a sör univerzumában vagy Champagne ott, ahol pezsgőről van szó.
Uzonyi András
Uzonyi András


Többször volt alkalmam személyesen részt venni Nelly óráján. Mindig remekül kikapcsolt, átmozgatott, és az első pár alkalom után már láthatóan elkezdte formálni az alakomat is. A járvány alatti otthonlét kezdetén szólt Nelly, hogy online is tart órákat, de akkor még nem csatlakoztam, mert éppen többféle magyar és külföldi edzőt próbálgattam a YouTube-on, Instagramon; volt ott body art, jóga, pilates, tánc, aerobic… Végül mégis visszatértem Nelly-hez, mert az ő órái a legteljesebbek és a legbiztonságosabbak a számomra: rendesen fel vannak építve, van bemelegítés, a végén nyújtás, és ami a legfontosabb: mindig változatosak! Egyszerűen nem lehet megunni, mert Nelly folyamatosan újít, variál és figyeli az igényeket, azt, hogy kinek, hol fáj éppen, vagy mit szeretne erősíteni, alakítani. Kedves, nyugodt személyisége, barátságos biztatása lelkileg is mindig feltölt, ezért igazán jó szívvel ajánlom őt mindenkinek.
Csőke Anita